panasz

Mikor és hogyan lehet megtenni a panaszt?


Szóban, telefonon, írásban… 

A pénzügyi fogyasztók egyik legfontosabb joga, hogy bármikor közölhetik panaszukat szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (ennek tipikusabb formái: elektronikus levél, telefax, postai út, személyesen vagy más által átadott irat) útján panaszukat. A pénzügyi szolgáltatóknak ezt a lehetőséget kötelességük biztosítani. 

További előírások érvényesülnek annak kapcsán is, hogy erre mikor van lehetősége az ügyfélnek. A szóbeli panasz megtételére ugyanis az ügyfelek számára nyitva álló helyiségben, annak nyitvatartási idejében, ennek hiányában pedig a székhelyén minden munkanapon 8 órától 16 óráig van lehetőség.

A telefonon közölt szóbeli panasz megtételére munkanapokon van mód és ekkor is az ügyfélfogadás rendjét úgy kell kialakítani, hogy a hét legalább egy munkanapján arra lehetőség legyen 8 órától 20 óráig. Érdekesség, hogy a telefonos panasz esetén úgy köteles eljárni a pénzügyi szolgáltató az öt percen belüli élőhangos bejelentkezés biztosítása érdekében, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Kikérhető ingyenesen a telefonos hangfelvétel jegyzőkönyve!

Fontos előírás még, hogy a telefonos panaszt hangfelvétellel kell rögzíteni és azt egy évig meg kell őrizni. Sőt, az ügyfél kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre kell bocsátani a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet is. Az elektronikus úton történő panasztétel lehetőségét pedig folyamatosan biztosítani kell.

Segítség az írásos panasz megtételéhez – használjunk formanyomtatványt!

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja előre elkészített formanyomtatvánnyal segít abban, hogy írásban megtegyük kifogásunkat közvetlenül a pénzügyi szolgáltatónál. Célszerű ezt használni, ha reklamálni szeretnénk.

A kérelem minta ide kattintva tölthető le.

Ez a pénzügyi fogyasztó panasztételét megkönnyítő lehetőség, hogy az írásbeli panasza benyújtásához használhatja a Magyar Nemzeti Bank internetes honlapján közzétett formanyomtatványt – a szolgáltatónak kötelezettsége ezt saját webcímén is nyilvánossá tenni.