info

Pénzügyi Békéltető Testület vagy Magyar Nemzeti Bank?


A pénzügyi fogyasztónak többféle lehetősége van abban az esetben, ha panaszt tett, de azt elutasította a pénzügyi szolgáltató. Igényével ugyanis fordulhat egyrészt a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB), másrészt pedig a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT).

Ugyanakkor el kell különíteni e két szervezetet, mivel feladataik eltérőek.

Mikor forduljak a Magyar Nemzeti Bankhoz?

A Magyar Nemzeti Bankhoz akkor érdemes fordulni, ha úgy gondoljuk, hogy a pénzügyi szolgáltató megsértett valamilyen rá vonatkozó rendelkezést. Jellemző esetek, amikor a panaszunkra nem érkezett válasz harminc napon belül, nem tájékoztattak megfelelően valamiről minket vagy éppen megtévesztettek bennünket valamivel. Ezekben – és még számtalan más – esetben az MNB eljárhat, melynek eredményeként a szolgáltató akár bírságot is kaphat.

Fontos azonban, hogy az MNB nem tud igazságot tenni az ügyfél és a pénzügyi szolgáltató közötti vitában, nem dönthet az egyéni igényről, hogy az megalapozott-e vagy sem. Ez pedig azt jelenti, hogy nem is hozhat arra vonatkozóan határozatot például, hogy a szolgáltató teljesítse követelésünket.

Milyen esetekben tud segíteni a Pénzügyi Békéltető Testület? 

A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) az a szervezet, amely ingyenes, gyors megoldást kínál arra, hogy az ügyfél és a pénzügyi szolgáltató megegyezzenek vitás ügyükben. Mindkettejük számára előnyös, ha nem kell bíróságra menni ezért, amely sokszor hosszadalmas és költséges.

A PBT akkor tud segíteni, hogy ha a pénzügyi szolgáltatóval valamilyen egyedi vitánk támad és az ügyet szeretnénk mihamarabb lezárni. Így eljár és döntést hoz akkor, ha véleményünk szerint nem jogos a bank velünk szemben támasztott követelése vagy épp fordítva, amennyiben mi gondoljuk úgy, hogy nekünk tartozik. Szintén a PBT-hez lehet fordulni, ha biztosításunk van és bekövetkezett a kár, de a biztosító nem fizet. Ugyancsak nyújthatunk be kérelmet, ha például egy lakástakarék-pénztárral szerződtünk és szerintünk kevesebbet kaptunk, mint amennyi járt volna.

Hol találom meg a két szervezetet? 

Az MNB és a PBT székhelye a fővárosban található meg. Jó hír azonban, hogy amennyiben az eljárásokhoz összeállított anyagunkat személyesen szeretnénk leadni, akkor már bármelyik megyeszékhelyen megtehetjük azt, a kormányablakok ügyintézőinél. 

A kormányablakok elérhetőségei ide kattintva tekinthetőek meg.