Vigyázat, nem mindenfajta befizetés védett!


Fontos tisztázni, hogy nem minden fajta betét védett, azaz nem mindegyik után jár kártalanítás. Persze sokkalta bővebb azon betéteknek a köre, amelyek kapcsán védelmet élveznek a pénzügyi fogyasztók.

Látra szóló betét – névre szóló betét 

A betétek kapcsán meg kell különböztetni az úgynevezett látra szóló és a névre szóló betéteket. A kettő között az a különbség, hogy utóbbi esetében a bank nyilvántartásában számon tartja a betét tulajdonosát, annak adatait kezeli, ezek alapján pedig egyértelműen be tudja azonosítani. Látra szóló betét esetén nincs így: az OBA által nyújtott védelem erre nem is terjed ki. Érdekesség, hogy már régóta (egész pontosan 2001. december 19-től) nem is helyezhető el betét máshogy, mint névre szólóan. Sőt, a korábban bemutatásra (vagy más néven látra szóló) kerülő betéteket is át kell(ett) alakítani névre szólóvá, amikor magát az okiratot a fogyasztó bemutatja/bemutatta a hitelintézetnél. Ennek ellenére még előfordulhat ilyen betéti okirat, azonban az meglehetősen ritka.

Az állami és az OBA által nyújtott garancia 

További feltételek is vannak, amelyek könnyebb megértése végett érdemes röviden szólni a magyar betétbiztosítási rendszerről. Azt érdemes tudni, hogy a betétek védettségét, csőd elleni kifizetését maga az állam garantálta 1993-ig. Ezt követően e feladatokat az OBA vette át, amely tulajdonképpen a betétbiztosítás önálló intézménye. Természetesen azok a hitelintézetnél elhelyezett befizetések sem maradtak védelem nélkül, amelyeket még az OBA megalakulását megelőzően teljesítettek. Ezeket ugyanis védi az állami garancia.

A védettség kiterjed minden olyan betétre, amelyet az OBA-ban tagsággal rendelkező hitelintézetnél helyeztek el 1993. június 30-ig állami garancia vagy állami helytállás nélkül. De azok a betétek is biztosítottak, amelyeket a jelzett dátumot követően helyeztek állami garancia nélkül.  Ha pedig még valaki 1993. június 30-a előtt szerződött például egy bankkal és ez alapján, de ezen dátum után fizetett be valamilyen összeget, az is az OBA által biztosított körbe tartozik. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a biztosítás kiterjed minden olyan betéti okiratra, amelyet értékpapírszerűen bocsátottak ki vagy hoztak forgalomba 1993. június 30-ig.

Azaz ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy annak mi az elnevezése.

Megtakarítások és a külföldi bankok esete

Nem árt mindig épp ezek miatt tájékozódni, ha egy pénzügyi fogyasztó nem biztos a dolgában és nincs tisztában azzal, hogy az adott pénzügyi termékre vonatkozik-e az OBA biztosítása. Vannak ugyanis olyan megtakarítási formák is, amelyek nem védettek az OBA által, ide tartoznak többek között az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, tőkepiaci befektetési termékek (pl. a befektetési jegyek, részvények), megtakarítással kombinált életbiztosítások 

A már ismertetett külföldi szabályok miatt a vonatkozó betétbiztosítási feltételekről (különösen, ha az adott bank nem tagja az OBA-nak) mindenképp érdemes előzetesen tájékozódni. Ezzel kapcsolatosan a hitelintézetek kötelesek információt adni.