Mekkora összeget lehet visszakapni?


A hitelintézetbe befizetett betétek összege bármekkora nagyságú lehet, így előfordulhat az is, hogy egy egyszerű magánszemély néhány tízezer forintot tart bankban, de egy nagyvállalat esetében milliós, adott esetben pedig milliárdos nagyságrendről is beszélhetünk. Épp ebből következik, hogy létezik egy bizonyos összeghatár, ameddig a kártalanítás jár. Ennek maximális összege 100.000 EUR-nak megfelelő forint vagy deviza (például svájci frank). Azaz az OBA személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb százezer euró összeghatárig fizetheti ki a kártalanítást.

Mitől függ a visszakapott pénz mértéke? 

Ez a vonatkozó összeghatár, ha a forintban kifejezett pontos értékét nézzük, minden esetben változik. Az euró árfolyama ugyanis gyakran ingadozik. Ha ezt ki szeretné számolni az ügyfél, hogy mekkora az összeg felső határa, mindig a kártalanítás kezdő időpontját megelőző napon érvényes, MNB devizaárfolyamot kell alapul venni. Ez a Magyar Nemzeti Bank internetes honlapján található meg: ide kattintva érhető el. Jelen sorok írásakor egy euró 308,6 Ft-nak felel meg, azaz 100.000 EUR jelenleg 30.860.000 Ft. Az említettek szerint ez mindig változik, hozzávetőlegesen kijelenthető, hogy 30.000.000 Ft körül mozog tehát a kártalanítás felső mértéke. Ha esetleg a betétet nem forintban, hanem devizában helyezték el (erre természetesen van lehetőség, ahogy erről már volt szó), akkor is az említett MNB árfolyamot kell alapul venni.

Elvesznek a kamatok? 

A kártalanítás kapcsán fontos azt is tudni, hogy az nem csak a tőkére, tehát a betét eredeti összegére terjed ki, hanem a még nem tőkésített (még nem jóváírt) kamatokra is. Tehát arra a pénzre is vonatkozik, amely csak a kamatokból származik, de azt még az eredeti befizetett összeghez a bank nem adta hozzá.  Persze, ha a kamat összege olyan nagy, hogy az már meghaladná a jelzett értékhatárt, akkor csak és kizárólag a 100.000 EUR összeg kerül kifizetésre, az ezt meghaladó összeg pedig már nem. Egy példával illusztrálva, ha egy fogyasztónak 29.000.000 Ft tőkéje van a bankban, és az kamatozott 1.500.000 Ft-ot, akkor ez esetben neki a csődbe ment szolgáltató összesen 30.500.000 Ft-tal tartozna. Kártalanításként azonban ekkor (ha 300 Ft-os EUR árfolyammal számolunk) számára csak 30.000.000 Ft fizethető ki.

200.000 euróm van – mit kell tennem, hogy biztonságban tudjam? 

Amennyiben az ügyfél nagyobb biztonságban szeretné tudni pénzét, akkor ezt úgy tudja biztosítani, ha megtakarításait több hitelintézetben tartja. Volt már szó arról, hogy a 100.000 EUR összegű védettség hitelintézetenként jár. Azaz ha például valaki két hitelintézetben tart egyenként pont ekkora összegű megtakarítást, akkor az OBA külön-külön kifizeti neki ezt a százezer eurót, azaz kétszázezer eurót kap összesen. Van azonban egy minimális összeghatár is: ha esetleg a kártalanítás összege nem érné el az ötszáz forintot (mert az ügyfél például olyan kevés pénzt tart a banknál), akkor azt nem lehet kifizetni. A kártalanítási összeg számításánál pedig azt is figyelembe veszik, hogy van-e az ügyfélnek a bankkal szemben tartozása. Ha például kölcsönt vett fel, akkor annak az összegét le kell vonni a részére kifizetésre kerülő kártalanításból.

Mennyit kell fizetnem, hogy kártalanítsanak? 

Érdemes megjegyezni, hogy a kártalanításért nem kell külön az ügyfélnek semmilyen plusz díjat, költséget fizetnie, az számára teljesen ingyenes. Épp ezzel függ össze, hogy a hitelintézet nem tüntetheti fel ezt az ingyenes betétbiztosítást azzal a céllal, hogy minél több ügyfelet szerezzen, azt nem reklámozhatja.